"LÉGY, AKI LENNI AKARSZ! TANULJ TOVÁBB TANDÍJMENTESEN DÁNIÁBAN!"
Ingyenes tanácsadás és felvételi ügyintézés – 2007 óta!

Molnár Zoltán ( Marketing Management - IBA, Kolding)

Molnár Zoltán ( Marketing Management - IBA, Kolding)
2012-ben költöztem Dániába, hogy az IBA-n tanuljak Koldingban. Marketing&Management szakon tanultam és ott is szereztem meg a BA-t. Mivel otthon nincs meg az akadémiai rendszer, így nem igazán tudtam, hogy mi vár rám. 
 
Az első év lényegében a beilleszkedéssel kezdődött. Egy olyan baráti csoportba kerültem, ahol 7-8 különböző nemzetiség volt (vagy több), így az angolt folyamatosan beszéltem, gyorsan meg is tanultam folyékonyan. Ha jól emlékszem nem is volt más magyar a társaságban. 

Az iskola kezdetben nehézkes volt, hozzá kellett szoknom a rendszerhez. Jóval interaktivabb az itteni tanítás mint otthon, tehát meg kellett tanulnom hogy ne féljek hibázni amikor hozzászoltam az órához. a jegyeim nem voltál túl jók kezdetben, valószínű azért is mert inkább a szociális oldalra fókuszáltam az első évben. 

A másodikban viszont megváltozott a helyzet. Sokan a társaságból Erasmuson voltak, így nem maradtunk sokan. Elkezdtem a tanulásra koncentrálni és a jegyek is jóval jobbak lettek. 
 
Amikor elkezdtem a 3. evet, bekerultem a Case-competition csapatba, ami a NIBS versenyen szerepelt minden évben. Ott fejlődött ki igazán az analitikus és a problémamegoldó képességem. 4en voltunk a csapatban, 1 román, egy belga, egy dán és én. Az első forduló írásban volt. A világon a legjobb 16 csapat kapott helyet a döntőben Ottawaban. A feladat 8 órás volt és heti 2-3x gyakoroltunk rá, 8 óra/alkalom. Ez nyilván iskola, dán nyelvtanulás és részmunkaidő mellett. Ebben a 2-3 hónapos ciklusban sokszor 4-5 órát aludtam éjszaka. Mivel az iskola 8-16ig volt, így 16-22ig gyakoroltunk, utána mentem dolgozni (heti 3x) és reggel 8ra megint iskola. Ha nem gyakoroltunk, akkor mentem nyelviskolaba. Kemény volt de megérte. Bejutottunk a legjobb negy között a döntőbe. Az egy hét Kanadában olyan élmény volt amit soha nem fogok elfelejteni. Ott 3-4 órás feladatok voltak és 15 perces precentaciok cégek előtt. Egy kis balszerencse miatt nem mentünk tovább a csoportból. 
 
A NIBS verseny nagy lökést adott. Mikor végeztem a BA-val, akkor derült ki hogy Dániában a cégek nem igazán tudtak hová rakni ezt a fajta diplomát. A diákok elég vegyesek voltak. Sokan voltak akik csak a papír miatt tanultak és éppen hogy átmentek. Közülük akik gyakorlaton voltak Dániában negatív képet festettek az akadémiáról, így elég vegyes kép alakult ki a cégek között. Szükségem volt egy MSc-re. Jelentkeztem az SDUra, viszont mivel a programon amin tanultam nem volt túl sok statisztika és gazdaságtan, így nem volt meg a pontszámom. Így elmentem top-up-ra az SDU-ra ahol megszereztem a kellő BSc-t. Utólag visszagondolva még ha nem is volt akkor túl élvezetes, a statisztikai tudásom jelentősen bővült. A diploma munkát például Machine Learningrõl írtuk a statisztikában. A top up mellett új munkát kerestem hogy a dant tudjam gyakorolni. Így kaptam munkát a Lidlben.
 
Ezután bejutottam az MScre, Strategy and Organisation vonalra. Kemény időszak volt ez is, de jó profersszoraim voltak, így jól ment, +10es átlaggal végeztem. E mellett egy másik munkát kaptam a Lidlben HR adminisztracion. Itt sokat voltam a telefonon a boltokkal, tehát a dánom is nagyot javult és sok embert megismertem, ami segített a későbbiekben, még ma is.
 
Mikor végeztem a mesterivel idén februárban, kaptam egy JPM pozíciót a gazdasági részlegen, ahol most is vagyok, még mindig a Lidlben. 
 
A kezdeti nehézségek mind megtérüétek.
Tudtam mit akartam és megdolgoztam érte. Sok embert megismertem akik segítettek ebben. Nyilván szerencse nélkül nem sikerült volna, viszont minden lehetőséget megragadtam, amit tudtam. Az iskola maga és a diploma egy dolog. Ami igazán nagy lökést ad a karrierben, az az extra, amit belerak az ember. Sok ember végez ugyanazon a szakon, de azoknak sikerül elérni valamit, akik beletesszük az extra időt és energiát a tanulmányok mellett.  
Iratkozz fel a hírlevelünkre: