Vietnam? Fogd a hátizsákod és vágj bele! Vagy inkább ne…

Visszanézve a fél éve Vietnamban készült képeket az élményeimet nehéz pár szóval leírni. Kalandos, izgalmas, meglepetésekkel és kihívásokkal teli időszak volt egy olyan lánynak, aki készen állt arra, hogy a legtöbbet kihozza magából, a helyzet adta lehetőségekből és a kulturális különbség előnyeikből.

2012 Novemberében röppent fel egy új csereprogram ötlete a TEKO-ban. A Sanghajban már akkor nagy népszerűségnek örvendő „China exchange” névre keresztelt program sikerének hatására 2013 augusztusában elindult a több mint 4 hónapig tartó „Vietnam exchange” program.

Már a kezdetek kezdetén fontolgattam, hogy a harmadik félévben jó lenne ázsiai munkatapasztalatra szert tenni. A fő motivációm talán az lehetett, hogy 2010-ben volt szerencsém három hónapot Kínában tölteni és még akkor csendben megfogadtam magamnak, hogy egyszer még visszatérek és jobban beleásom magam az ázsiai emberek dolgos hétköznapjaiba.

Az újonnan induló csereprogram Purchasing, Branding & Marketing, Retail Design & Management szakos dán és nemzetközi hallgatók jelentkezését várta. A 11 diákból kilenc Purchasing-et egy Branding-et és egy Retail Design-t tanuló diák iratkozott fel arra, hogy 3. szemeszterét Délkelet-Ázsiában töltse.

Szabina vietnámi élményei

A program összetételét illetően az első 3 hét kulturális és gazdasági bevezető, majd 9 hét teljes munkaidős szakmai gyakorlat, 2 hét szünet és zárásul egy 4 hetes üzleti elemző projektet foglalt magában.

Az egyik talán legnagyobb kihívást számomra az jelentette hogy, Retail Design & Management szakos hallgatóként az interkulturális kalandozás mellett az elsődleges célom az volt, hogy egy olyan helyen dolgozhassak a gyakornoki időszakom alatt, ahol rengetek praktikus szakmai gyakorlatra tehetek majd szert. Annak ellenére, hogy az iskola türelemre utasított -mondván, hogy nyugodjak meg majd ők találnak nekem gyakornoki helyet- én nem bírtam magammal és lázas kutakodásba kezdtem. Nagyon izgultam, hogy egy ilyen távoli helyen vajon mire is számíthatok szakmailag és tartottam attól, hogy az iskola nem találja meg a számomra megfelelő helyet. Ezért hát nem éppen szófogadó módon kigyűjtögettem néhány érdekesnek tűnő cég elérhetőségét. Azt csak halkan merem megjegyezni, hogy többekkel bátorkodtam felvenni a kapcsolatot, sőt néhánnyal még skype vagy személyes interjúig is eljutottam. Utólag csak annyit mondhatok, hogy a befektetett idő és energia végül kisebb koordinátori ráhatással meghozta a gyümölcsét. Érkezésünk után az első három hét alatt, az esetemben ugyan az utolsó pillanatban, de rendeződtek a szálak így a harmadik héttől megkezdődhetett végre a várva várt gyakornoki időszak.

9 hetes gyakorlatomat egy minden vágyamat kielégítő tervező és kivitelező cégnél töltöttem, mint tervező gyakornok. A választásom azért erre a cégre esett, -egy másik hasonlóképpen ígéretes, viszont PR hangsúlyosabb exkluzív divat céggel szemben- mert itt végre lehetőség kínálkozott arra, hogy az évekkel ezelőtt már megalapozott digitális tervező programbeli készségeimet tovább fejlesszem. A fiatal tervező gyakornokok álma így vált valóra számomra egy olyan cégnél, ahol a 18 alkalmazottból csak egyetlen nem vietnami származású személy dolgozott, a 30 éves igazgató.

A fiatalos cégnél eltöltött időm 80%-ban folyamatosan különféle nemzetközileg elismert programokat tanultam egy építésztervező felügyelete alatt, aki a tervező csapat vezetője volt. Mind emellett a hihetetlen tréningtempó mellett a legnagyobb meglepetést a tervezőcsapat és a vezetők belém fektetett hatalmas bizalma okozta. Alkalmam nyílt eleinte csak betekintést nyerni, később becsatlakozni egy hotel projektbe. Körülbelül 3-4 találkozó alkalmával prezentáció, tanácsadás és egyeztetés során jutottunk el az igény felmerülésétől egy kész koncepció megépített fotó-realisztikus tervéig. Az ötlet és a kreatív koncepcióalkotás kapcsán szabad kezet kaptam, a vizualizációban pedig a csapat specialistája jeleskedett az utasításaim alapján.

A projekt sikerességét igazolta, hogy a hoteltulajdonosokat sikerült az első koncepció prezentációjával meggyőzni és a továbbiakban már csak néhány részlet finomításán kellett dolgozni. A cég részéről pedig váratlan meglepetésként ért, mikor kiderült, hogy kifizetik a koncepció tervezési díját, mondván, megérdemlem.

A beszámolóm eddigi részét végigolvasva kicsit talán felszínesnek tűnhet és egyoldalúnak, hogy ennyire nagy hangsúlyt fektettem a csereprogram szakmai gyakorlatának sikerességére, de ez talán azért is van, mert nagyon akartam, hogy jól sikerüljön viszont ekkora eredményekre nem voltam felkészülve.

Akkor adjuk csak szépen a történethez itt és ezen a ponton a kontextust.

Vietnamban, egész pontosan a 8 millió lakosú Ho Chi Minh Cityben, a mindennapjaim része volt.

Egy átlagos reggelen az utcán egy nagyon laktató májkrémes tükörtojásos, csípős és zöldséges szendviccsel indítom a napot, gyakran különféle érdekes, zöld vagy szójás löttyökkel leöblítve. A biztos napindító a garantáltan frissen facsart passió gyümölcs vagy narancs leve, jégre eresztve a vietnami nyelvleckék eredményeként precíziósan, vietnamiul cukor nélkül kérve (không đường) még menőbb.

A munkahelyemre bevállalósan vagy inkább csak szerényen és egyszerűen buszra szállva jártam, amivel körülbelül indulástól, reggelizéssel együtt 30 perc alatt el is jutottam a városközpontba, a jellegzetes Bitexco felhőkarcoló mellett lévő irodaház 15. emeletére.

Az irodában egymás közt mindenki vietnamiul, beszélt az igazgató felé viszont angolul kellett mindent kommunikálni, így nem éreztem magam túlságosan kirekesztve bár tény, hogy valószínűleg jó néhány belsős poénról lemaradtam az elején.

Ami az irodai beilleszkedést illeti a szakmai kereteken túl kulturális dimenziókat és időkapukat ugrottunk át a kollégákkal, köszönhetően a kitartó túlórázásoknak, céges vietnami vacsoráknak és végül de nem utolsósorban az abszolút multikulti magasságokba emelkedő sramlizenés, októberfesztes közös mulatozásnak. Esténként gyakori jelenség volt a monszunesőben pocsolyában, vietnami papucsban és esőkabátban sétálgatás. Ami pedig a vacsorát és az ebédet illeti, az utcán kis piros székeken üldögélve étkezés és a délkelet-ázsiai gasztrokultúra bugyraiban való elmerülés volt az egyik legkedvesebb szabadidős tevékenységem. A vacsora utáni esti utcakép kevésbé takaros, forgatagában a csótányok és patkányok megszokott jelenségek, sőt nem ritka a csótány látványa a háló vagy fürdőszobában környékén sem.

Személy szerint a legkedvesebb legmeghatározóbb emlékeim, mindig úgy kezdődtek, hogy elindultam valahova egyedül, valami halvány tervvel a fejemben, majd egyszer csak eltévedtem -ja nem, nem olyan sosem történt még velem, haha- vagyis inkább csak lekanyarodtam az előre elképzelt útról és nahát, olyankor mindig összefutottam valami rém kedves emberrel.

Így alakult egyszer hogy, a Jáde pagoda felé tartottam, mikor nem ritka jelenségként szakadni kezdett eső. Bemenekültem egy helyes kis kv-zóba és némi olvasgatás után beszélgetésbe keveredtem az expat tulajdonossal és kedves barátnéjával. Aznap este karon fogtak és elvittek magukkal egy fesztiválra, ahol vagy 30-40 új embernek mutattak be, ami a további 1-1,5 hónapom éjszakai életét igen csak megolajozta.

Egy másik hasonló barátkozásba fulladt történet színtere egy eldugott kis nyomornegyed szerű városrész, ahol csak úgy csavarogtam nézelődtem és néha nem hittem a szememnek, főként mikor egy darabokra vagdalt kutya, bal hátsó fertályát mérték kilóra és adták el a szemem előtt mintha csak egy vákuum csomagolt csirkét emelnénk le a szupermarketek polcáról. Szóval ebben a lányosan zavarodott állapotomban ismerkedtem meg egy kedves vietnami lánnyal, aki a segítségemre sietett angol tudásával, mikor a vietnami tudásomat próbálgattam gyümölcsök ára után érdeklődve. Ezzel a segítőkész, angolul remekül beszélő lánnyal később jókat csavarogtunk és nagyon merészeket ettünk. Egyszer arra a a kijelentésemre, hogy „nem vagyok válogatós és szinte bármit megeszek”, annyira bevitt a málnásba, hogy csak utólag merte elmesélni, hogy az ételt amit választott csak nagyon kevesen eszik meg a barátai közül, mert még nekik is rettenetesen büdös.

Ezek mind pozitív élmények. Természetesen voltak rosszabb napok, vagy olyanok mikor honvágyam volt és hiányoztak az otthoniak, vagy csak egyszerűen rádöbbentem, hogy kimaradt az ősz vagy szimplán jól esne egy kiadós otthoni vasárnapi ebéd.

Mások nevében nem beszélhetek, de abban teljesen biztos vagyok, hogy ahány ember annyi különféle történet és annyiféle tapasztalat. A spontaneitás egy szuper dolog, ha elővigyázatosság és józan ész is kipárnázza jobbról balról. Elmerülni a helyiek között nem mindenkinek természetes és sokan tartanak a társadalmi különbségek miatt feszülő ellentétektől. A lakótársamat és még 3-4 másik diákot és ismerőst is kiraboltak, motoros tolvajok. Az ember gyomra, alkalmazkodó és tűrőképessége is változó. Volt aki nagyon szeretett volna mindenféle utcai helyi jellegzetes ételt kipróbálni, de a gyomra nem mindig bírta.

Sajnos a társaság fele taxival járt a munkahelyére és ezen kívül mindenhova máshova, a szabadidejüket sokan a légkondicionált plázákban, vásárlással és vagy steak és sushi éttermekben töltötték. A nyugatias divatdiktátoros, luxus hatású ruházkodás sem feltétlenül segít a beilleszkedésben és sajnos erre is láttunk remek példákat a diáktársak között.

Talán ez lenne az egyetlen említésre méltó negatív gondolatom. Aki nem érzi, hogy Vietnam többet ér egy turistáskodós kiruccanásnál, aki nem kíváncsi a helyi emberek mindennapi életére és ebben nem is kíván részt venni, aki nem hajlandó elvegyülni, szerényen és alkalmazkodva, az jobb ha nem fecséreli a szakmai gyakorlatát és egy egész szemeszterét erre az országra.

Önmagában a külföldi csereprogramok jó dolgok, viszont nem minden áron kell feliratkozni egy programra, csak azért hogy jól mutasson a Facebookon és a CV-ben. Aki úgy érzi, hogy a tűrőképessége határos és egy bizonyos komfortnál nem tudja, vagy nem szívesen szeretné lejjebb adni a mindennapi életszínvonalat, annak azt javaslom, inkább ne vágjon bele.

Vagyis tekintsük úgy, hogy mindenkire ott vár valahol a tökéletes csereprogram élmény…

Én úgy gondolom, ez az élmény és az egész program jól sült el az én esetemben, mert fel voltam készülve arra, hogy mit várok el és mivel jártam már előtte Ázsiában volt némi tapasztalatom is azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatok. A személyes hozzáállásom alapján nekem Vietnam telitalálat volt.

Zárszóként kívánom mindenkinek, hogy találjátok meg a hozzátok illő élményt, programot a megfelelő helyen. Szerencsés keresgélést, eredményes személyes fejlődést és vidám kulturális felfedezést Nektek!