Tanulmányaimat középiskola után az egyik legrangosabb budapesti egyetemen kezdtem, ahol a személytelen, hagyományos oktatási rendszer, az elméleti képzésre helyezett hangsúly és az oktatott tárgyak száraz ismertetése számomra nem nyújtották azt a tanulási lehetőséget, amelyben otthon éreztem magam. A jogszabályi változásokban ekkoriban jött be ez a „röghözkötes”, amely a diákokat a végzés után szerződéssel Magyarországon kötelezte a munkavállalásra, így ez a változás is egyéb, külföldi alternatívák keresése fele mozdított. . Így tálaltam meg Dániát, ahol tandíjmentesen tudok tanulni, ráadásul angol nyelven. Mindezek mellett az IBA egy olyan szakán és olyan megoldásban (European Business Management), amiről az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy nekem találták ki: 3 év, 3 ország, 3 egyetem. Ez igazi nemzetközi szak, ahol járod a világot, – új kultúrát, új embereket ismerhetek meg, így mindig változatos és mozgalmas marad.

Kiérkezve Dániába miután belecsöppentem az itteni oktatási kultúrába, az elején csak kapkodtam a fejemet. Nem hittem el, hogy mindez igaz! Kezdve azzal, hogy nem 750-en ültünk egy előadóteremben, hanem 39-en egy osztályban, a tanár nem bejött, ledarált egy 4 órás előadást, hanem magyarázott, lehetett kérdezni – sőt még örült is, ha kérdeztünk, és aktívan részt vettünk az órán! – illetve a gyakorlati oktatásnak hála, mindazt, amit elmondott/megbeszéltünk azonnal átültettük a gyakorlatba – egy feladat vagy project során – így sokkal jobban rögzült, illetve gyerekjáték volt felidézni a tanultakat és azokat alkalmazni a vizsga során!

Mindezek mellett hihetetlenül megfogott, és nagyon élvezem a nemzetközi közösséget és légkört. Itt az IBA-n több mint 25 nemzet diákjai tanulnak, akikkel nagyon könnyen megismerkedtünk és a mindannyiunk által beszélt angol nyelv a kapcsolatteremtés eszköze.

Ismerőseimnek szoktam mondogatni – és mindig mosolyt csal az arcukra – hogy így mindezek után, végre megtaláltam a helyem, és ez még csak az első év! Hátra van még kettő!