3099_1olah_eniko_profile
Oláh Enikő

Az oktatás gyakorlatias körülmények között zajlik, a lényeg az egyszerű és hatékony szemléletmódon van, nem a bonyolúlt elméleti oldalon.

Lehetőségem volt a negyedik félévben szakmai gyakorlamat Angliában tölteni ami három felejthetetlen és egyben hasznos hónapnak bizonyult.Az IBA segített a gyakorlati hely szerzésében, ami egy nagy előny a többi egyetemkhez, főiskolákhoz képest. Az Angliában töltött három hónap alatt arra is rájöttem, hogy nagyon nagy itt Dániában ez a lehetőség, hogy ingyen felsőoktatásban részesülünk. Ekkora szerencséje sok nyugat európai diáknak nincs. Más országokban sok költség a tandíj, nem mindenki járhat egyetemre.

A tanulmányaim mellett lehetőség van heti 15 óra munkát vállalni is. Ebből a pár órai munkából nyugodt körülmények között élhetek, sőt nyári időszakban lehetőség van plusz órákat is dolgozni.  Hozzáteszem a két év alatt szülői segítségre nem volt szükségem és magam erejéből megéltem, de még pár társam is van ezzel így. Nem lehetetlen csak akarni kell.

Van egy olyan mondás aki keres az talál, én úgy vélem ez a munkával is így van, ha nagyon akar az ember dolgozni akkor fog is. Aki pedig csak szórakozásra költi a szülők által nehezen megkeresett pénzt az a munkát nem keresi eléggé.

Összességében úgy vélem az IBA az életre készit fel és nem az életre készülődni. Nagyon jó itt diáknak lenni, figyelnek a véleményünkre és érzi a diák, hogy az iskola van a diákért és nem fordítva.

Dánia pedig egy nyugodt, békés és szép ország ahol jó élni, tanulni és dolgozni is.