Kánai Szandra, Marketing & Economics, IBA (Győr, Magyarország)

Szandra KanaiMindig is szerettem volna angolul továbbtanulni, idegen országokat, kúltúrákat megismerni. A gimnázium utolsó évében találtam egy cikket a Kisalföldben, melyben Antal Ildikó az IBA-ről mesélt. Az iskola nemzetközi beállítottsága, a tény, hogy angolul (és tandíjmentesen) folyik az oktatás, egyből felkeltette az érdeklődésemet. Ildikó végignavigált a jelentkezési folyamatokon, és pár hónap múlva kaptam is a hírt, hogy felvettek az egyetemre.
Döntésemet azóta sem bántam meg. Az oktatás teljesen másképp működik, mint Magyarországon, inkább gimnázium érzetem van, mint egyetem.

Az órák 45 percesek, kis létszámú osztályokban tanulunk, ami véleményem szerint hatékonyabb, mint több száz diákot egy terembe zsúfolni.
A tanárok roppant segítőkészek, sokban megkönnyíti a munkánkat, hogy az órán leadott anyagokat felteszik az iskola internetes portáljára (BlackBoard). A sok nemzetközi diákkal már pár hónap után is szoros kapcsolat alakult ki, remélhetőleg ez a jövőben is így marad.
Zh-k nincsenek, november közepén lesz egy próbavizsgánk, ahol felmérik az eddigi tudásunkat, az igazi vizsga majd Januárban lesz.

Az IBA számos lehetőséget ajánl további külföldi továbbtanulásra. Második évtől lehetőség van egy Erasmus programban való részvételre, tanulmányi kirándulásokra második félévtől Amerikába, Dublinba, vagy akár Berlinbe is. A negyedik félévben alkalom nyílik a kötelező szakmai gyakorlatot Új-Zélandon, Írországban, vagy akár az Államokban elvégezni.

A  dánokra jellemző, hogy munka után hazamennek és a családjukkal töltik a nap hátralévő részét, így az utcák elég csendesek a délutáni órákban.

Kolding nagyon szép, parkokkal, hangulatos téglaházakkal, valamint a közeli fjorddal, ahol esténként tökéletes lehetőség nyílik egy kis tábortűzre, sütögetésre.
Szórakozásra is van lehetőség, az iskola bárja (Down Under) minden hétvégén kinyitja kapuit, ahol a lelkes (többnyire) első éves diákok rendszerint végigmulatják az éjszakát.

Az IBA-t minden olyan jövendőbeli egyetemistának ajánlom, aki szereti a kihívásokat, idegen nyelveket és kúltúrákat tanulni, és nem utolsó sorban részese lenni egy olyan közösségnek, amely életreszóló élményekkel gazdagít!

 

Decsei Kinga, Marketing & Economics, IBA (Sepsiszentgyörgy, Románia)

Kinga DecseiDánia….a világ legbolodgabb országa. Egy ország, ahol a járókelők, kerékpárosok, soförök egyaránt rád mosolyognak és attól, hogy te visszamosolyogsz rájuk,  jobban érzed magad. Itt senki nem siet, mindenki nyugodt és vidám.

Az hogy az IBA-t választottam a lehető legjobb döntés volt, amit hozhattam.  Mindent megkaptam itt, amire számítottam, sőt annál sokkal többet:  magasfokú közgazdaságtan angolul, fejlett, barátságos környezet, nemzetközi diákság, rugalmas, segitőkész, motiváló tanárok, sokszínű, dinamikus órák, aktív diákélet, valami új, más, mint amihez hozzá szoktam.  

Mi más itt, mint otthon? Az egész felfogás, mentalitás, értékrendszer. A hangsúly az elmélet  gyakorlati alkalmazásán van (éppen ezért könyvek, jegyzetek használhatók a vizsgákon). Minden tantárgyból  eseteket kell megoldani, értékelni a tanultak segítségével.  Itt nem érződik a tanár-diák közti státusz különbség. A tanárok örülnek, ha kérdezel, érdekli őket a véleményed és figyelembe is veszik, az órákba igyekszenek bevonni. Gyakoriak a csoportmunkák és projektek. A program, amin én vagyok (AP degree, Management szak) változatos: reál és elméleti tantárgyaim egyaránt vannak. Gyakoriak a csoportmunkák és projektek. A tanárok gondolkodásra és kreativításra ösztönöznek; nem arra kiváncsiak, hogy ki mennyire tud magolni.

Csak pozitív élménnyel szolgálhatok, nekem bevált Dánia, Kolding, az IBA. Ha te is szeretnél angolul továbbtanulni, érdekel a közgazdaságtan és marketing, szeretnél megtapasztalni egy új, más  környzetet, nincs más dolgod, minthogy jelentkezz és „BECOME ONE OF US and SHARPEN YOUR SKILLS”, ahogy az iskola szlogenje is mondja.

Tánczos Tekla, Marketing & Economics, IBA (Székelykeresztúr, Románia)

Mikor legelöször hallottam erről a letetőségről, hogy Dániába lehet jönni továbbtanulni, eléggé távolinak tünt számomra, mégis megtetszett a gondolat. Már eleve az, hogy egy idegen országban, idegen nyelven tanulni, eléggé ilyesztő volt. De az, hogy megismerhetek más nemzetiségű embereket és más kultúrákat, nagyon tetszett nekem.

Amikor ideérkeztem, semmi sem tünt idegennek számomra. Az emberek nagyon kedvesek. Azt tapasztaltam, hogy amikor az utcán sétálni megyek, az emberek mindig mosolyognak, és ez nagyon jó érzés.

Az International Business Academy is nagyon tetszik. Persze vannak érdekes és kevésbé érdekes órák, de ez személyiség függő. Az akadémián mindenki nagyon barátságos, könnyen lehet barátkozni. Az órák angol nyelven folynak, ami néha okoz egy kis nehézséget, de szerintem idővel bele lehet jönni. Az a fontos, úgy gondolom, hogy minnél többet kell angolul beszélgetni.

Ezen kívűl jókat lehet bulizni. Érdekes programokat is szerveznek nekünk, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban teljen itt, és persze közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetiségű diákokat.

Végeredményben nagyon jól telik itt, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam, de szerintem senki sem aki ide jött továbbtanulni.